Nikodem Wisniewski

Az “örök második”, aki megnyerte a Le Mans-i 24 órást

Vezetett már élesben valódi versenyautót is, de szimulátorosként ismeri a világ. RaceRoomban Báldi Gergőék egyik nagy riválisa, a fő platformján, rFactor2-ben pedig Max Verstappent és megannyi sztárt legyűrve tagja volt a Le Mans-i 24 óráson győztes csapatnak. Nikodem Wisniewski, #mutikivagy!

„Én vagyok az a srác, aki mindig csak második” – állapította meg Nikodem Wisniewski május elején, néhány nappal azután, hogy második lett a The Race All-Star Series első szezonjában.

„Ugyanez történt a World’s Fastest Gamer első idényében, amikor az rFactor2-es döntő kvalifikációban Rudy van Buren nyert. Én lettem a második, két tizeddel mögötte. Aztán tavaly szintén második lettem a WTCR Esports offline döntőjében Malajziában.”

„Eléggé idegesítő, hogy általában megvan a sebességem a győzelemhez, a legtöbbször mégis megakadályoz benne valami. De bármi történjék, nem adom fel. Hamarosan összejön a győzelem, amikor minden összeáll. Olyan nagy a verseny, hogy elég egy apró hiba, ami sokba kerülhet.”

Igazi all-rounder: rFactor2, RaceRoom, Gran Turismo

Nikodem Wisniewski jósnak is állhatna. Tényleg nem kellett sokat várnia az átütő sikerre, hiszen múlt hétvégén csapatával megnyerte a hivatalos, virtuális Le Mans-i 24 órást. A Rebellion Williams Esports 1-es számú autóján a szintén lengyel e-sportolóval, Kuba Brzezinszkivel, valamint a Mercedes GT-versenyzőjével, Raffaele Marciellóval és az F1-es tesztpilótával, Louis Delétratz-cal osztozott.

A nyolcadik helyről rajtoltak a 24 óráson, amelyet sokáig a Max Verstappen és Lando Norris fémjelezte Team Redline vezetett. Aztán ők sorozatos technikai problémák miatt kiálltak, Wisniewskiék pedig átvették a vezetést. Ezután a futam második felét végig kontrollálták, és annak ellenére, hogy a vége felé közeledett rájuk a ByKolles autója, nem fért kétség a győzelmükhöz.

Nikodem Wisniwski és Kuba Brzezinski, csapattársak, jó barátok - és ma már Le Mans-győzetesek

Nikodem Wisniewski és Kuba Brzezinski, csapattársak, jó barátok – és ma már Le Mans-győztesek

Wisniewski a Le Mans-i 24 óráson tehát rFactor2-ben ért fel a csúcsra, ezt a játékot tartja a fő platformjának. De valójában igazi all-rounder szimulátoros, hiszen a RaceRoom bajnokságaiban is rendre ott van az élmezőnyben. Emellett Forza Motorsport 7-ben és Gran Turismóban is komoly tapasztalata van.

„Nem jelent nekem problémát váltani a különböző játékok között, és egyből gyorsnak lenni. Például jó barátomnak, Kubának (Brzezinski), aki nagyon jó pilóta, sokkal több gyakorlásra van szüksége. Mindig ideges, hogy nekem fél óra elég, neki meg három óra kell, hogy utolérje az időimet” – árulta el Wisniewski.

„Az egyetlen játék, amiben még nem jöttem rá, hogyan tudnék ilyen hamar gyorssá válni, az az iRacing. Talán a vezetési stílusom lehet az oka, nem tudom igazán.”

Robert Kubica hatására akart autóversenyző lenni

Egyébként Gran Turismóban tette meg az első lépéseit a nemzetközi élmezőny felé. 2015-ben megnyerte a GT Academy európai kvalifikációját.

„Jelentős mérföldkő volt nekem a GT Acedemy, mert ez volt az első alkalom, hogy a világ különböző pontjairól érkező szimulátorosokkal mérhettem össze magam. Az, hogy bejutottam az Abu-Dzabiban rendezett döntőbe, fantasztikus volt, főleg azért, mert attól kezdve elkezdtem hinni magamban.”

Érdekesség, hogy Wisniewskinek van valódi versenyzési tapasztalata is. 2018-ban két kilenc órás versenyen vett részt Brnóban. Egyszer egy 300 lóerős Honda CRZ-t, majd egy 350 lóerős Mini Coopert vezetve.

Wisniewski valódi versenyautóban, egy Mini Coopert vezetve Brnóban

Wisniewski valódi versenyautóban, egy Mini Cooperben Brnóban

„Robert Kubica nagy hatással volt a lengyel emberekre. Miatta akartam én is autóversenyző lenni. De ez szinte lehetetlen volt Lengyelországban, ahol csak egy versenypálya volt, és az sem volt az FIA által elismerve. Így nem igazán lehetett belevágni, ezért kezdtem el szimulátoron keresni a kihívásokat” – emlékezett vissza.

„Még iskolás voltam, amikor 2010-ben rFactor1-gyel kezdtem Forma–1 modban. Csatlakoztam a bajnoksághoz, de billentyűzettel játszottam, szóval az nem volt mérvadó. Aztán megvettem az első kormányomat, egy Logitceh Formula Force EX-et. Azt a piros fajtát, amin minden műanyagból volt, de imádtam.”

„A szimulátorozás nagyon közel áll a valódi versenyzéshez. Ha jó vagy Counter-Strike-ban, akkor jó vagy benne, de ennyi. Attól még nem mehetsz a háborúba, és nem leszel jó mesterlövész a játék miatt. De ha jó szimulátorversenyző vagy, akkor 95 százalék, hogy egy valódi autóval is jól boldogulnál.”

Megosztják a know-how-t a Williams Esportson belül

Egy idő után az lett a célja, hogy profi szimulátorossá váljon, akinek nem kell mással foglalkoznia. Ezért is tartotta nagy lehetőségnek, amikor megkeresték a Williams Esportstól.

„Amikor megkaptam az üzenetet, hogy érdeklődnek irántam, szinte egyből igent mondtam, mert óriási dolognak éreztem. Azt látom, hogy valami nagynak vagyok a részese, ami rendkívül motiváló. Az egész csapat tudni akarja, hogy mentek a versenyeim, és jó érzés, ha éreztetik veled, jó munkát végeztél” – mesélte Wisniewski.

Wisniewski szimulátoron

A lengyel versenyző szerint aki szimulátoron jó, az 95 százalék, hogy a valóságban is boldogulna

„A legjobb, hogy megosztjuk egymással a tudást a csapaton belül. Például ha én kizárólag az rFactor2-vel foglalkozom, nem ismerem a trükköket Forzában vagy az F1 Esportsban. Ha mégis indulni akarok bennük, akkor csak megkérdezem azt, aki képben van, és máris tudom, hogyan kell gyorsnak lenni.”

„Ez oda-vissza működik. Amikor Michael Romanidis bejutott az All-Star Seriesbe, sosem vezetett előtte rFactor2-ben, hiszen neki az F1 Esports a platformja. Megadtam neki a szükséges információkat, hogy milyen stílusban kell vezetnie, és egyből gyors tudott lenni.”