Leclerc szerint elveszett a szimulátoros tehetsége

Úgy tűnik, Charles Leclerc nem indul több virtuális Forma–1-es nagydíjon, miután legutóbb Bakuban csak a 14. helyen végzett. A Ferrari szimulátoron győzelmekkel kezdő versenyzője kiakadt magán.

„Ez egy vicc! Nagyon lassú voltam, körönként 1,1 másodpercet kaptam. Nem volt időm felkészülni, ezért voltam ilyen gyenge” – vallotta be a Twitchen Charles Leclerc az azeri virtuális nagydíj után.

Miután az időmérőn csak a tizedik helyet szerezte meg, a versenyen többször is hibázott, végül a 14. pozícióban intették le. Ez jelentős visszaesés a korábbi eredményeihez képest. Leclerc áprilisban csatlakozott a Forma-1 hivatalos szimulátor-bajnokságához, és két futamgyőzelemmel indított.

Ezután is az élmezőnyben maradt, újabb három dobogós helyezés következett, de közben egyre jobban lemaradt a sokat fejlődő George Russelhez képest. A brit Bakuban zsinórban harmadszor tudott nyerni.

„Russel a profi szimulátorosok között is a legjobb ötben küzdene. Nem viccelek! Velük gyakorol, az ő beállításaikat használja, és hozza az köridőiket. Nekem az első két e-sportos versenyemhez megvolt a tehetségem, de elveszett. És nem is találom már. Nem hiszem, hogy indulok a következő futamon. Ez volt az utolsó.”

A dologhoz hozzátartozik, hogy a következő, kanadai F1-es virtuális nagydíjon már csak azért sem tud indulni, mert részt vesz a Le Mans-i 24 órás szimulátorversenyen. Az online világ iránti lelkesedését pedig az is csökkenthette, hogy idő közben a Forma–1 bejelentette a július elején rajtoló új versenynaptárát.

„Kínától kezdve minden alkalommal lassultam kicsit, és egyre kevesebbet gyakoroltam. A bakui versenyre nem is készültem, mert elég sok dolgom volt. Lassan kezdődik a szezon, és más teendőim is vannak. De ez nem kifogás, egyszerűen nem vagyok elég gyors.”

Mindenesetre Leclerc sztorijából is látszik, hogy ha valaki nem teszi bele a kellő munkát a felkészülésbe, lehet akármilyen tehetséges, szimulátoron sem lesz versenyképes.