Jenson Button lett a The Race All-Star Series bajnoka

Mihez kezd Button a szimulátoron nyert 25 ezer dollárral?

A 2009-es Forma-1-es világbajnok Jenson Button nyerte meg a legendák versenyét a The Race All-Star Seriesben. A bajnoki címmel 25 ezer dollár is járt, amit adományra lehet fordítani.

Véget ért az rFactor2-ben futó The Race All-Star Series második szezonja. Itt külön választották a „legendákat” és a profi szimulátorosokat – utóbbiak között a magyar Báldi Gergő bravúros második hellyel búcsúzott a szezonzárón.

A Legendák Kupájában Jenson Button magabiztos versenyzéssel húzta be a bajnoki címet: 52 ponttal, azaz több mint egy futamgyőzelemnyi különbséggel előzte meg az élen az ötszörös Le Mans-i 24 órás győztes Emanuele Pirrót.

Button csak egyszer nyert, a harmadik fordulóban Zandvoortban, de mind az öt helyszínen volt dobogós helyezése. A silverstone-i szezonzáró első futamán például második lett Fernando Alonso mögött.

Érdekes lett volna, ha a kétszeres F1-es világbajnok spanyol a teljes szezonban részt vesz. Alonso ugyanis elképesztő dominanciát mutatott az All-Star Seriesben. Az utolsó négy futamot megnyerte, így a 200 pontjával 12. lett a bajnokságban, amelyhez csak szezon közben csatlakozott.

Végül a bajnokot megillető 25 ezer dolláros, azaz kb. 7,8 millió forintos adomány sorsáról Jenson Button dönthetett. Nyereményét a No Kid Hungry nevű szervezetnek ajánlotta fel, amely éhező gyermekeken segít.

„Több millió gyerek van szerte a világban, akik nem jutnak megfelelő ételhez, miután hazaérnek az iskolából. Most, hogy a világjárvány miatt nincs iskola, még fontosabb támogatni a rajtuk segítő kezdeményezéseket” – fogalmazott Button.

A brit pilóta a korábban közzé tett toplistánkon is szerepelt, amelyben szimulátoron bizonyító valódi autóversenyzőket gyűjtöttünk össze.