Báldi Gergő dobogón a The Race All-Star Seriesben

Báldi dobogós a világ legjobb rFactor2-esei között

Nagy magyar siker született a The Race All-Star Series silverstone-i szezonzáróján. Báldi Gergő megnyerte az időmérőt, majd a második helyet szerezte meg az első futamon.

A WTCR Esports online bajnoka elsősorban RaceRoomban versenyez, ezért is számít bravúrnak, hogy az rFactor2-es sorozatban ilyen hamar odaért a dobogóra a világ legjobbjai között.

Mindössze öt fordulóból állt a szezon, amely során a mezőny hátsó feléből indulva egyre feljebb lépett. Az előző, indianapolisi versenyen először volt a top 10-ben, ami után most a következő szintugrást is teljesítette a silverstone-i második hellyel.

„A gyakorláson voltak periódusok, amikor második-harmadik voltam, de összességében a top 10-es helyezést tartottam reálisnak. Ezért aztán nem is taktikáztam az időmérőn, mert ilyen esetben nem éri meg. Utólag kiderült, hogy jól tettem…” – mesélte a Simvonalnak Báldi Gergő percekkel az első futam leintése után.

„Titokban sem gondoltam arra, hogy sikerül megszerezni a pole pozíciót. A gyakorláson a Mercedesek nagyon gyorsak voltak, például az F1 Esports kétszeres bajnokával, Brendon Leigh-vel. De aztán az időmérőn sikerült összeraknom egy olyan jó kört, ami korábban egyszer sem sikerült.”

Báldi 16 századdal győzte le az időmérőn a második helyezett Yuri Kasdorpot, a harmadik helyen pedig az a Jernej Simoncic végzett mögötte, aki márciusban az All-Star Series első kiírásának bajnoka volt, többek közt Max Verstappent is megelőzve.

„Azelőtt is megesett már velem, hogy élesben nyújtottam a legjobbat, mert a gyakorlásokon egyszerűen nem tudok annyira felpörögni. Itt most a második-harmadik szektor volt a döntő, azok nagyon jól sikerültek, de úgy éreztem, hogy az elsőben még így is maradt egy kicsi – fogalmazott Báldi, akit az első futam második körében előzött meg Kasdorp az élen.

„Számítottam rá, hogy a DRS miatt jönni fognak rám, így amikor Kasdorp megelőzött, nem estem kétségbe.”

„Az volt a tervem, hogy a DRS-sel közel maradok hozzá, a futam elején pedig spórolok a gumikkal, így a végén vissza tudok támadni. A terv első része bejött, viszont a gumik nem koptak el annyira, mint számítottam rá.”

Így Báldinak nem lett akkora fórja a gumispórolásból, amivel vissza tudta volna szerezni a vezetést. Mivel mögötte pedig egymással voltak elfoglalva az üldözők, hátra nem nagyon kellett nézegetnie, biztonságban volt a második helyezése.

„Hihetetlenül jó érzés egy ilyen bajnokságban dobogóra állni. Nemcsak azért, mert rFactor2-ben a világ legjobbjai vannak a mezőnyben, hanem olyanok, akik más platformokon is az elitbe tartoznak. Remélem, lesz harmadik szezon, és ott folytathatom, ahol most abbahagytam.”

A fordított rajtrácsos második futamon Báldi az utolsó helyről rajtolt, és végül a 31. helyről 24.-nek lépett előre.