Báldi Gergő az indianapolisi pályán

Alonso tarolt, Báldi sokat javult a virtuális Indianapolisban

Mindössze 37 ezred döntött Fernando Alonso és Jenson Button között a The Race All-Star Series indianapolisi fordulójában. A profi rFactor2-es szimulátorosok mezőnyében Báldi Gergő először ért oda a top 10-be.

Nem mindennapi csatákat hozott a The Race All-Star Series legutóbbi fordulója, melyet a 2007-es indianapolisi GP-pályán rendeztek. Ezúttal is külön-külön versenyeztek a „legendák” és a profi e-sportolók. Előbbiek között a kétszeres Forma-1-es világbajnok, Fernando Alonso tarolt.

A spanyol mindkét futamot megnyerte, az elsőn a szintén korábbi F1-es világbajnokkal, Jenson Buttonnal küzdött a győzelemért. A 20 perces verseny alatt többször is oda-vissza előzték egymást az élen, a végén pedig kis túlzással célfotó döntött köztük: Alonso mindössze 37 ezreddel előzte meg brit riválisát.

Button a bajnoki cím nagy esélyese a szezonzáró előtt

Másodjára még nehezebb dolga volt, hiszen az All-Star Seriesben más bajnokságokkal ellentétben nemcsak a top 10, hanem a teljes mezőny megfordul a fordított rajtrácson. Ennek eredményeképpen Alonso a 21. helyről indult. Nem kellett sok idő, hogy az élmezőnybe keveredjen, egy kör elteltével már hatodik volt.

Alonso a korábbi Forma-1-es, jelenleg a WTCR-ben versenyző Tiago Monteiróval kéz a kézben lépdelt egyre előrébb, és éppen a portugál előtt húzta be a második futamgyőzelmét Indianapolisban. Button a 23. helyről küzdötte fel magát harmadiknak, így csupa volt F1-es zárt a dobogón. A britnek ezzel jó esélyei vannak a bajnoki címre a záró forduló előtt, amelyre éllovasként érkezik.

Fernando Alonso és Jenson Button csatája Indianapolisban

37 ezred: Fernando Alonso mindössze ennyivel előzte meg Jenson Buttont az első verseny befutójánál

A profi szimulátorosok között ezúttal is egy magyar volt a rajtrácson, a WTCR Esports előszezonjának friss bajnoka, Báldi Gergő. Neki a RaceRoom a fő profilja, de az rFactor2-es mezőnyben is egyre versenyképesebbnek tűnik. A korábbi három fordulóban egy 11. hely volt a legjobbja, de Indianapolisban betört a top 10-be.

Az időmérőn 10. lett, amin az első futamon egy helyet még javítani is tudott. A fordított rajtrácsos második versenyen pedig a 23. pozícióból jött fel 11.-nek. Mindez azt jelentette, hogy a forduló összetett pontszáma alapján tizedik lett.

„Gondolkoztam, hogy taktikázzak, és szándékosan a mezőny végére kvalifikáljam magam a fordított rajtrács miatt, vagy inkább nyomjam, ami a csövön kifér. Mivel a gyakorláson végig a top 10-ben voltam, utóbbi mellett döntöttem. Kifizetődött, mert az eddigi legjobb eredményem értem el” – árulta el a Simvonalnak Báldi Gergő.

„Nagyon erős a mezőny, sokat kell még tanulnom és gyorsulnom, azonban jó látni, hogy a megfelelő irányba haladok. Fordulóról fordulóra javultam, és remélem, tudom tartani ezt a tendenciát a szezonzáróra is.”

Volt egy hiba a játékban, ami átírta az előzetes forgatókönyvet

„Kicsit aggódtam, hogy a DRS miatt kvázi kikerülőverseny lesz Indianapolisban, azonban történt egy hiba a pálya modellezésében, ami miatt mindenhol lehetett használni a DRS-t. Így lettek igazán jók a csaták. Nem volt túl könnyű pozíciót nyerni, viszont mégis volt lehetőség támadni a hosszú egyenes és a szélárnyék miatt” – árulta el Báldi.

„Ez a változás áthúzta az előzetes várakozásokat az egymás elleni csatákban. Kicsit improvizálnom kellett, hogyan jöhetek ki mindenből a legjobban a végén, de ez csak még élvezetesebbé tette az egészet.”

Az All-Star Series második szezonjának záró fordulójára május 30-án kerül sor egy szokás szerint később meghatározott pályán.