Max Verstappen

10 sztárpilóta, aki már szimulátoron is bizonyított

A 2020-as motorsportszezon még el sem indult a koronavírus-járvány miatt, viszont sok neves versenyző keresi az új kihívásokat a szimulátoros világban. A hatszoros Forma-1-es világbajnok Lewis Hamiltont nem érdekli az e-sport, de a következő 10 pilóta a legnagyobb bajnokságokból nemcsak élvezi a virtuális versenyeket, hanem az utóbbi két hónapban bizonyította, hogy online is piszok gyors.

Lando Norris

Kép: Chris Graythen/IndyCar

A McLaren tehetsége rengeteg szimulátorversenyen indul, és a legnagyobbat az IndyCar virtuális bajnokságában tett kalandja szólt. Austinban debütált az iRacingben valódi pilótákkal futó sorozatban, és rögtön megnyerte az időmérőt. A futamon úgy húzta be a győzelmet, hogy egy megpördülés miatt visszaesett a 12. helyig, de onnan is visszakapaszkodott az élre.

Ezután Indianapolisban is elindult, ahol az egyik legnagyobb szimulátoros balhé közepébe csöppent. Újra megnyerte az időmérőt, két körrel a vége előtt vezetett a versenyen, amikor Simon Pagenaud szándékosan tönkretette a futamát.

Norris legutóbb a szintén iRacingben futó ausztrál Supercarsban aratott győzelmet a fordított rajtrácsos második futamon beugróként. Korábban az F1 Codemasters által fejlesztett hivatalos játékában is megmutatta már, hogy mire képes. A Veloce-féle Pro Seriesben márciusban, a Not The GP egyenes kieséses sorozatában pedig április elején győzött.

Max Verstappen

Kép: Andy Green/Red Bull Content Pool

Sokakkal ellentétben neki nem kellett bemutatni a szimulátoros világot, hiszen a koronavírus-járvány előtt is sokszor megfordult a virtuális pályákon. A Team Redline-ban versenyez régebb óta, mellyel harmadik lett a nürburgringi 24 órás e-sportversenyen a Porsche 911 GT3 osztályban.

Az iRacingben zajló ausztrál Supercars virtuális bajnokságában is dobogóra állt, négy futamon háromszor is a második helyen intették le. Igaz, itt később kiderült, hogy kihasznált egy bugot a játékban, amit onnantól kezdve tiltottak a szervezők…

Verstappen sokoldalúságát bizonyítja, hogy a legelső Not The GP-versenyen dominálta a kategóriáját. Megnyerte a valódi pilóták versenyét, majd a döntőbe is a kilencedik helyen kvalifikálta magát az rFactor 2-es profi szimulátorosokkal telített mezőnyben.

Charles Leclerc

A Forma-1 tavalyi harmadik helyezettje csak a pandémia miatt kialakult helyzetben kezdett el szimulátorozni, de üstökösként robbant be az F1 virtuális bajnokságába. Az első két versenyét, az ausztrál és a kínai nagydíjat rögtön megnyerte.

Azóta is ott van az élmezőnyben, bár a legutóbbi két futamon egy-egy pályaelhagyás miatti időbüntetés miatt pozíciókat veszített, így „csak” harmadik és második lett végül. Szintén az F1 Codemasters játékában megnyerte a Veloce egyik egyenes kieséses versenyét, méghozzá az elődöntőben Lando Norrist legyőzve.

Azért Leclerc más vizekre is merészkedett, Assetto Corsában megnyerte az All-Stars Racing Night első versenyét, amelyben az F1-esek közül indult Norris, Albon, Russel és Latifi is.

Scott McLaughlin

Kép: Chris Graythen/IndyCar

Az elmúlt két év Supercars-bajnoka idén debütált volna Amerikába átnyargalva az IndyCarban, de a járvány közbeszólt. McLaughlin azonban átfordította pozitívba a negatívot. Elindult az IndyCar iRacinges bajnokságában, amelyet meg is nyert. Rögtön a második fordulóban győzött, majd az indianapolisi szezonzárón a Pagenaud vs. Norris afférnak is köszönhetően újra első lett, így övé lett a bajnoki cím.

Emellett a Supercars e-sportbajnokságában is ő a legnagyobb esélyes, amelyben például Norris és Verstappen is megfordult vendégpilótaként. Itt az új-zélandi versenyző négy futamgyőzelemmel a tabella élén áll túl a tíz fordulóból álló szezon felén.

Esteban Guerrieri

Florent Gooden / DPPI

Tavaly Michelisz Norbert legnagyobb riválisa volt a WTCR-ben, és a szezon utolsó futamának volt olyan pontja, amikor Esteban Guerrieri állt közelebb a bajnoki címhez. Az argentin most a WTCR e-sportbajnokságából próbálja kihozni a legjobbat.

Itt a valódi versenyzők nagy pofont kaptak a profi szimulátorosoktól a hungaroringi nyitányon: Yann Ehrlacher 17. helye volt a legjobb, amit fel tudtak mutatni. Guerrieri ezután felszívta magát, és a Slovakiaringen majdnem dobogóra állt, ám a végén kilökték a harmadik helyről.

Ami késik, nem múlik alapon legközelebb Ningpóban már második lett, és csak az utolsó körben veszítette el a futamgyőzelmet Báldi Gergő ellen, aki kemény manőverrel előzte meg. Végül a szepangi szezonzárón Guerrieri nyerni tudott, és bizonyította, hogy hamar felvette a versenyt a RaceRoom legjobbjaival.

Stoffel Vandoorne

Stoffel Vandoorne

Forma-1 és Forma-E tapasztalattal felvértezve nem is annyira meglepő, hogy Vandoorne a szimulátoros világban is feltalálja magát. A Mercedes versenyzője ráadásul a legtöbb társával ellentétben nem profi felszereléssel kezdett el játszani, hanem egy Logitech G29 kormánnyal, ami hétköznapi eszköznek számít.

A Codemasters F1 játékában is nyomult, a Veloce eseményein többször is ott volt a top 10-ben a profi szimulátorosokkal teletűzdelt mezőnyben, a Forma-1 virtuális nagydíjai közül pedig Bahreinben második lett. RFactor2-ben a legutóbbi szimulátoros Forma-E futamon megszerezte az első dobogóját (második lett), ami kijárt már neki, hiszen korábban kétszer is pole pozícióból indult.

Philipp Eng

A BMW többek között a DTM-ben bevetett gyári pilótája jellemzően endurance-versenyeken indul a szimulátoros világban, és a nagy sikersztorija áprilisban volt. Csapattársai, Laurin Heinrich and Alexander Voss társaságában megnyerte a nürburgringi 24 órás virtuális versenyt.

Ez az iRacing egyik legnagyobb eseménye az évben, amelyen összesen több mint 1400 csapat és kb. 5000 versenyző vett részt. Eng sikerét az teszi különlegessé, hogy nem valódi versenyzők külön kategóriájában tudott nyerni, hanem a szimulátorosok között, akik közül iRacingben a világ legjobbjai sorakoztak fel a virtuális Zöld Pokolban.

William Byron

A 22 éves NASCAR-pilóta a valóságban már ötször szerzett pole pozíciót, de futamot még nem nyert. Szimulátoron viszont már túl van az első győzelmein. A NASCAR hivatalos versenyzői számára meghirdetett iRacing-bajnokságban áprilisban kétszer is futamot nyert. Előbb Bristolban, majd Richmondban.

Sikereivel a saját nevén futó e-sportcsapatát is inspirálta, amelynek színeiben Nick Ottinger győzött a NASCAR szimulátorosoknak kiírt bajnokságának legutóbbi fordulójában.

Jenson Button

A 2009-es Forma-1-es világbajnok legutóbb a 2017-es monacói nagydíjon szerepelt a száguldó cirkuszban, de nem vonult vissza az aktív versenyzéstől. Tavaly a japán Super GT-ben, a DTM-ben és az endurance-világbajnokságon is rajthoz állt.

Nem volt kérdés, hogy az e-sportbuliba is beszáll 2020 tavaszán, és bár a kezdeti futamai rosszul sikerültek, egy kis gyakorlás után hamar belelendült. Az rFactor2-es All-Star Series első szezonjában kétszer győzött a legendák kategóriájában, a májusban rajtoló második idényben pedig hat futam után vezeti a bajnokságot. Az első fordulóban volt egy második helyezése, a következőben pedig már domináns győzelmet aratott.

Petter Solberg

Norvégia rali- és ralikrossz-világbajnoka elindult a Forma-1 hivatalos e-sportbajnokságában is, de a virtuális Holland Nagydíjon még nem derült ki, mire képes szimulátoron valójában: 12. lett.

Aztán rajthoz állt az All-Star Series második szezonjában, és az rFactor2-es platformon egyből megmutatta, hogy a sebességet az interneten is át tudja vinni. Az első fordulóban erős pontszerzéssel kezdett a hatodik és ötödik helyen, a második körben pedig már futamgyőzelmet aratott a fordított rajtrácson. Ezzel Jenson Button mögött a bajnokság harmadik helyén áll jelenleg.


Borítókép: Dustin Snipes/Red Bull Content Pool